Bo Carpelan
2006.09.15. 10:27
Bo Carpelan: Versek
Arra ébredtem: valaki sikolt az udvaron
Gázszagra ébredtem: halottak voltunk mind, halott voltam én is.
Arra ébredtem, hogy kitört a háború, és lángol a ruhám.
Csönd volt körös- körül. Vsak apa horkolt megnyugtatóan.
Annyiféle katasztrófára ébrdtem már.
Nyilván így edzettem magam a jövőre.
A gyerekek olyan kicsik, hogy el lehet gázolni őket.
Vagy hegyes süveget nyomni a fejükbe, a kezükbe csillagos botot,
S kórusban énekeltetni őket
Egy särmäsi óvodában, picinyke székek
S hurkás- harisnyás lábak között
A gyerekek olyan kcisik, hogy a kezüknél fogva lehet rángatni őket,
S ha leválna kar, hát visszavarni, aztán saorkba velük,
Vagy hagyni: had futkározzanak föl-le az udvaron
Míg egyikük el nem iske, vagy sorabállítani a gyerekhadat
S megmártani a hidek népiskolai fertőtlenítőben,
A sötétben föl lehet gyújtani a szemüket,
Hogy világítsanak, mint egy zseblámpasor.
|