A fejünk felett záporozó olcsó szentimentalizmusok és béna demagógiák álmosító süvítését hallgatva érdemes egy csipetnyi önmérséklettel és higgadtsággal elgondolkodni azon, hogy Lewis Hamilton belgiumi büntetése vajon jogos vagy méltányos volt-e - mert a kettő azért, ezt lássuk be, nem egészen ugyanaz.

Ezen nincs mit szépíteni: az ember egész egyszerűen nem tehetett róla, ha a Belga Nagydíj után dühös és csalódott volt. Ahelyett, hogy boldogan kifújhatta volna magát egy olyan küzdelem végén, amely az autóversenyzés legjavát nyújtotta a nagy klasszikusokat idéző, kerék-kerék elleni párharcokkal, spontán szituációkban bemutatott látványos bravúrokkal, s a pilóták képességeit a végletekig próbára tévő változékony pályaviszonyokkal, hirtelen egy vödör jéghideg sportfelügyelői ítéletet kapott a nyakába. Ki ne érezné magát kiábrándultan egy valódi győztesek nélküli verseny láttán?

Ilyenkor könnyű indulatosan, csípőből levonni a tanulságokat, nem utolsósorban azért, mert ha egy bírói döntés az óriási szurkolói bázissal megtámogatott őscsapatok, a Ferrari és a McLaren valamelyikét érinti, netán mindkettőt, azonnal felszakadnak a régi sebek, előkerül az összes korábbi sérelem, és a háború kitörése garantált. Éppen ezekben a helyzetekben, amikor olcsó szentimentalizmusok és béna demagógiák repkednek süvítve a fejünk felett, nem árt némi higgadtság és önmérséklet.

Kétség sem férhet hozzá, hogy Lewis Hamilton Spában fantasztikus és megérdemelt győzelmet aratott, s hogy az utolsó egy-két körig, amikor fatalista kétségbeeséssel mindent egy lapra feltéve nem kezdett vezetni, végre Kimi Räikkönen is azzal a régi tűzzel vetette magát a küzdelembe, amiért annyian megszerették. Ám a szomorú végjátékhoz ennek az égvilágon semmi köze nincs; ha a sportfelügyelők ítéletéről akarunk véleményt alkotni, csakis azt az incidenst és következményeit kell górcső alá vennünk, amely a Belga Nagydíj 42. körének végén, 43. körének elején, a Bus Stop sikán és a La Source kanyar között történt. A kérdés konkrétan az, hogy 1) szabálytalan volt-e Hamilton előzése, és 2) ha igen, méltányosnak tekinthető-e a miatta kiszabott 25 másodperces büntetés?

A válasz a látszat ellenére még akkor sem egyszerű, ha betűről betűre ismerjük a szabálykönyvet. Ennek az az oka, hogy a Nemzetközi Sportkódex L-függelékének IV. fejezete foglalkozik ugyan a vezetési normákkal, ám mivel ez a dokumentum az FIA összes gyorsasági szakágára egyformán érvényes, a konkrét szituációkra nem tér ki. Leginkább csak olyasféle irányelveket rögzít (természetesen ennél szabatosabban), hogy előzni mindkét oldalról lehet, szándékosan senkit nem szabad akadályozni, tilos abnormális irányváltásokkal veszélyhelyzetet teremteni, a zászlójelzéseket figyelembe kell venni stb. A Forma-1 Sportszabályzatában találunk némi kiegészítést hozzájuk, a konkrétumoktól azonban ezek sem hemzsegnek. Például sehol nincsenek leírva olyan közkeletű féligazságok, hogy a kanyar joga azé, aki az ideális íven halad, vagy azé, aki már előrébb van - mint ahogy az sincs, hogy ha valaki egy sikán átvágásával előzött, vissza kell engednie maga elé a vetélytársát.

Meglepő? Nem igazán. Egyrészt a szabálykönyvek már így is épp elég vaskosak, másrészt sorozatról sorozatra, évről évre, sőt, pályáról pályára változik, hogy mit szabad, és mit nem. Ezért a versenyzői etikett részleteit, amelyekbe a kívülálló egyáltalán nem lát bele, a minden nagydíjhétvégén rutinszerűen megtartott versenyzői eligazításokon pontosítják. Ezeken kötelező a részvétel (az elmulasztásuk akár kizárást is maga után vonhat), s mivel mindenki ott van, az elhangzottakat éppúgy be kell tartani, mint az írt szabálykönyvek passzusait. Ez egyébként gyakorlatilag a világ összes gyorsasági sorozatában így van, nem csak az F-1-ben, mert fontos, hogy a versenyzők személyesen értesüljenek a pályán tanúsított viselkedésükkel kapcsolatos elvárásokról, és ha valamit nem éreznek egyértelműnek, azt azonnal tisztázni tudják. Egyrészt az olyan általános irányelvek tartoznak ide, hogy meghatározott szituációkban (mondjuk éppen egy kanyarlevágásos előzés után) mi a teendő, másrészt az olyan konkrétabb utasítások, hogy az adott pályán melyik rázókövet és bukóteret milyen feltételekkel lehet használni, stb. A vitás helyzetekben utólag aggályosnak tűnhet, hogy ezek a részletek nincsenek írásban rögzítve, ezért nem lehet egyszerűen hivatkozni rájuk, igazság szerint azonban a versenyzőkön és a csapatokon kívül normális esetben szinte senkit nem érdekel, hogy Spában konkrétan hol van az első Safety Car vonal.

Igen ám: csakhogy ennek megvan az a hátulütője, hogy pusztán az írásos szabályokra támaszkodva nem tudjuk eldönteni, Hamilton jogszerűen járt-e el a Bus Stopnál. Ennélfogva lényegében minden kívülálló, aki zsigerből nyilvánított véleményt a sportfelügyelők ítéletéről, anélkül minősítette szabályosnak vagy szabálytalannak Hamilton manőverét, hogy tisztában lett volna az előírásokkal - ugyanis akkor sem lehetett tisztában velük, ha valami fatális véletlen folytán olvasta az F-1 összes hivatalos dokumentumát. Mint már említettem, a szabályzatban még az sem szerepel, hogy tilos a kanyarok levágásával előzni - ami azonban korántsem jelenti azt, hogy szabad, hiszen a helyzetet a versenyzői eligazításokon minden bizonnyal pontosan tisztázták.

Szerencsére akadtak már precedensek a vasárnapi incidensre (például a 2005-ös monzai Räikkönen/Alonso, majd a szintén 2005-ös suzukai Alonso/Klien esetek), ezért informálisan ugyan, de mégiscsak lehet némi képünk az ilyenkor követendő magatartásról. Más FIA-sorozatokban induló pilótáktól is tudom, hogy a versenyzői eligazításokon váltig hangsúlyozzák: ha valaki egy kanyar levágásával előzte meg egyik ellenfelét, nem elég pusztán a pozíciót visszaadnia neki, hanem arról is gondoskodnia kell, hogy semmilyen más módon se kerüljön előnybe a szabálytalan manőver révén. Ezt a legegyértelműbben talán úgy fogalmazhatnánk meg, hogy nem szabad végrehajtani olyan előzést, amely csak a kanyar levágásával vált lehetségessé.

Tehát a Hamilton-Räikkönen esetben is ez az 1)-es kérdés: vajon Lewis a célegyenes végén csupán azért tudta így megelőzni Kimit, mert levágta a Bus Stop sikánt? Ez a lényeg, nem pedig az, hogy elvette-e a gázt, vagy egy pillanatra visszaadta-e a helyét, mert a fentiek fényében ezek még nem biztosítják a szabályosságot.

A videofelvételek tanúsága szerint Hamilton McLarenjének orra nagyjából éppen a La Source előtti féktáv kezdetén került kábé 1 méterrel a Ferrari hátsó szárnya mögé, ahonnan kivághatott. Képes lett volna ebbe a pozícióba kerülni, ha szabályosan halad át a Bus Stop-on, és onnan rendesen gyorsít ki ahelyett, hogy a "Martini" felirat mentén átszáguld a bukótér aszfaltozott részén? Nem: meggyőződésem, hogy nem lett volna képes erre. Az ok, mint az autók mozgásával kapcsolatban szinte mindené, fizikai jellegű, de meglehetősen egyszerű.

Ha Lewis a La Source féktávjának kezdetére 1 méterrel volt a Ferrari mögött, az az itt elérhető 240-250 km/órás tempóból kiindulva azt jelenti, hogy időben (most hangsúlyozottan a Ferrari és a McLaren orra között mérve) nagyjából 0.075 másodperc választotta el egymástól a két autót. Amennyiben szabályosan egymást követve, durván azonos ütemben gyorsítottak volna ki a Bus Stop-ból (tehát az időkülönbség állandó lett volna), ahogy azt joggal feltételezhetjük, a kanyar kijáratánál - ahol 80-90 km/óra körüli sebességgel fordulnak - eszerint máris egymás mellett kellett volna lenniük, ami nem volt lehetséges, mert Räikkönen a sikán balos részénél zárta a belső ívet.

(Ínyenceknek: ha nem lenne világos, miért kellett volna egymás mellett lenniük, ennek egyszerű oka van: mivel az autók nem pontszerűek, hanem van hosszanti kiterjedésük, adott sebességhez meghatározható az a minimális időkülönbség, amely elválaszthatja őket, ha egymás mögött vannak. Ez az F-1-es autók 4 méter körüli hosszával számolva durván 4/v másodperc, ahol v a sebesség méter/szekundumban; egyszerűen az az idő, amíg az autó megteszi a másik autó hosszának megfelelő távolságot. Például a Bus Stop kijáratánál jellemző 80-90 km/órás tempónál 0.160-0.180 másodperc, ami sokkal több a fenti 0.075-nél. Magyarán fizikai képtelenség, hogy két F-1-es autó ott 0.075 másodperces különbséggel kövesse egymást, mert akkor egymásba kellene "lógniuk.")

Ráadásul van még egy bibi: ha a versenyző nagyon közelről követ valakit, csak később tud kigyorsítani, mint a vetélytársa, mert a ráfutás elkerülése végett a gázadást megelőzően észlelnie kell, hogy az előtte haladó autó már gyorsulni kezdett. Márpedig az emberi reakcióidő vizuális észlelésnél optimális esetben is 0.140-0.160 másodperc körül van. Ergo a Bus Stop kijáratánál - abban a pillanatban, amikor már mindkét versenyző a gázon állt - minimum 0.160+0.140=0.300 (időkülönség+reakcióidő) másodpercnek kellett volna elválasztania egymástól a McLarent és a Ferrarit, ami viszont a 240 km/órás tempónál, azaz a La Source féktávjának elején nem 1, hanem 16 méteres távolságnak felelt volna meg.

(Különben éppen ez a gondolatmenet a magyarázata annak, hogy lassú kanyarban miért szokás az előzéshez készülődve egy pillanatra "lemaradni" az üldözött autótól: azért, hogy a megfelelő térköz biztosításával a ráfutás komolyabb kockázata nélkül lehessen korábban megkezdeni a kigyorsítást. Ez a gyakorlatban sokkal egyszerűbb, mint leírva.)

Az iménti számolgatás természetesen egyáltalán nem precíz, mert az ideális feltételekre vonatkozik, de arra nézve útmutatásul szolgálhat, hogy a szakavatott szem számára miért tűnt ösztönösen természetellenesnek a McLaren és a Ferrari helyzete a féktáv előtt. A legnagyvonalúbb becslés szerint is minimum az lett volna a reális, hogy legalább egy-másfél autóhossz legyen a két autó között - csakhogy nem volt.

FELÜL: Egy kis adalék, ha már magára a versenyre kevés hely maradt - a köridő-grafikonról leolvasható, hogy mennyire azonos tempót diktált Lewis és Kimi Spában. ALUL: A lemaradás-grafikonon jól látszik, hogy Kimi a második etap elején akkor tett szert előnyre, amikor Lewis a kiállása után beragadt Kubica és Kovalainen mögé. A keményebb gumikon, amíg még hidegek voltak - közvetlenül a második kerékcsere után - Lewis volt a gyorsabb, de aztán megint stabilizálódott a különbség. Egészen az eső eleredéséig...

Másfelől akadt még egy bizonyító erejű, szokatlan momentum a szituációban: az utolsó kanyarban, azaz a Bus Stopban Lewis sikánlevágása nélkül még a Ferrari haladt volna elöl, és a McLaren mögötte - ennek ellenére a célegyenesben tulajdonképpen az előbbi előzte az utóbbit, ami ugye abszurdum, hiszen akkor hol cseréltek helyet? Hamilton tulajdonképpen talált egy féreglyukat a spa-i univerzumban. Azért mondom, hogy valójában a Ferrari előzte a McLarent, mert miután Lewis átszáguldott a bukótéren, még ő volt előrébb. Elvette ugyan a gázt, hogy visszaengedje maga elé a másik autót, de hamar újra rálépett a pedálra, ezért a Ferrari kínos lassúsággal, csak a célegyenes közepe táján tudta annyira megelőzni, hogy egyértelműen előrébb kerüljön. "Nem akartam addig várni, amíg elszáguld mellettem, hiszen versenyben voltunk" - bólintott Lewis a sajtótájékoztatón, amikor elmondták neki, hogy a sportfelügyelők elé került az ügy. - "Végül láttam, hogy elkezdett gyorsítani, tehát azt gondoltam, így már rendben van, ezért én is gázt adtam, de csak finoman." Így fordulhatott elő, hogy a McLaren a féktáv elejére rendellenesen közel, 1 méterre került a Ferrarihoz. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy a sokat emlegetett szélárnyék ebben nem játszott szerepet: Lewis sokáig nem is közvetlenül a Ferrari mögött, hanem mellette, vele párhuzamos pályán haladt. Másfelől ez az egyenes túl rövid ahhoz, hogy komolyan érvényesüljön a szélárnyék hatása (ezért is nem számoltunk ezzel).

Mindez azonban, ezt hangsúlyozni kell, korántsem jelenti azt, hogy Lewis ne tudta volna szabályosan is megelőzni Kimit. Miután eleredt az eső, szemlátomást ő volt a gyorsabb kettejük közül, és valószínűleg nem telt volna sok időbe számára, hogy megkerülje valahogy a Ferrarit - persze az is igaz, hogy ilyen változó pályaviszonyok között mindig annak könnyebb, aki hátul van, mert az előtte haladó autó mozgásából már fel tud készülni a veszélyhelyzetekre. (Nem véletlen, hogy az előzés után Kimi is képes volt közel maradni Lewis-hoz, aki pedig előzőleg gyorsabbnak tűnt nála.) Az is lehet, hogy Kimi a Bus Stop-ból kigyorsítva megcsúszott volna, ahogy egy kicsit egyébként be is riszált az autója, és Lewis simán, teljesen szabályosan elmegy mellette, de így, ahogy a sikán levágásával tette, biztosan nem tudta volna megelőzni őt.

Ezen persze még sokáig vitatkozni fognak, és természetesen a fenti érvelés sem szentírás, nekem azonban az a véleményem, hogy Lewis ott és akkor egyértelműen a sikán levágásából származó előnyét használta ki a harc során, ami szabálytalan. Ebben nem a sportfelügyelők a hibásak, hanem ő maga - például a visszajátszásból jól látszik, hogy volt egy pillanat, amikor a Bus Stop közepén már a Ferrari tartott előrébb, de félig mellette, félig mögötte még a McLaren is négy kerékkel az aszfalton volt, és ekkor Lewis simán megtehette volna, hogy fékez, aztán besorol az ívre. Vagy, ha már ezt nem tette meg, a kanyar levágása után visszalassíthatott volna addig, amíg a Ferrari el nem megy mellette, és/vagy várhatott volna még egy-két kanyart, mielőtt újra támadást indít. (Ha a szabály jelenleg nem így szól, mindenképpen így kellene átírni, hogy a vitás helyzetek elkerülése végett egyértelmű legyen.) Utólag könnyű okosnak lenni, ezért eszem ágában sincs a pillanat hevében elkövetett, talán hibás magatartásáért kritizálni Lewis-t, mégis tény, hogy ha kicsit türelmesebb lett volna, valószínűleg elkerüli az egész kellemetlenséget.

Ahhoz tehát szerintem nem fér kétség, hogy a sportfelügyelők ítélete jogos volt - itt azonban korántsem ér véget a történet, legalábbis számomra semmiképpen sem; meggyőződésem ugyanis, hogy a jogszerű méltánytalanság tipikus esetéről van szó.

Hogy miért? Nem azért, mert bódult szentimentalizmusomban azzal akartam volna meglágyítani a felügyelők kérgessé keményedett szívét, hogy "hát nézzétek meg, milyen gyönyörűen versenyzett ez a srác, van lelketek elvenni tőle a győzelmet?" Nem: sokkal inkább azért, mert az ellenfele semmivel sem volt korrektebb nála.

Kimi sportszerűségét sohasem kérdőjelezték meg, de azért most akadt néhány "érdekes" megmozdulása. Egyrészt feltűnő volt, hogy amikor az első körben megelőzte az Eau Rouge-ban tétovázó Massát, a Les Combes előtti egyenesben rálegyezett a csapattársára. Felipe magától nem hozakodott elő ezzel a témával, ám amikor a sajtótájékoztatón rákérdeztek, megjegyezte: "Kimi annyival gyorsabb volt nálam, hogy könnyedén megelőzött, aztán viszont elkezdte rám húzni az autóját, és majdnem összeértünk. Ezt kicsit furcsának találtam, mert addigra már úgyis elment volna mellettem."

Räikkönen ezután makulátlanul versenyzett egészen a 42. körig, mígnem eleredt az eső, és Hamilton megindította azt a bizonyos támadást a Bus Stop-hoz közeledve. Azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy Kimi nem fogja könnyen adni a bőrét: igaz, hogy kissé elfékezte magát, de belül jól sikerült elfordulnia a sikán jobbos részében, aztán betapadt az autója, és a balos szakasz előtt már vissza is került a McLaren elé. Nem hiszem, hogy megengedhetetlenül durván leszorította azt, a célegyenesben azonban már akadt egy olyan manővere, amit cikázásként lehetett értékelni. Igaz ugyan, hogy csak egy pillanatra rántotta jobbra az autóját, mielőtt kihúzódott balra, az ideális (külső) ívre, viszont kétségkívül kétszer módosított pályát.

Aztán a La Source-ban, miután Hamilton elment mellette, hátulról nekikoccant (a felső kameraállásból úgy tűnt, meg is lazult a Ferrari első vezetőszárnya - nem kizárt, hogy ettől alulkormányzottá vált, és Kimi a fennmaradó néhány kanyarban az eső mellett ezért is sodródott le a bejárati ívekről). A Pouhon második balosánál mindketten lecsúsztak egy kicsit a pályáról, de Kimi kint, a műfüvön túl tartotta az autóját, és az aszfaltozott bukótér szélesebb ívén fordulva még közelebb is tudott kerülni Hamiltonhoz - ez mégis mi volt, ha nem jogosulatlan előnyszerzés? De a slusszpoén még csak most következett: amikor Nico Rosberg a Fagnes jobbos részén éppen eléjük evickélt vissza a bukótérből, és kis híján nekiütköztek, Kimi vélhetően (az éppen Rosberg kicsúszása miatt lengetett) sárga zászlók hatálya alatt előzte meg a rázókőre menekülő Hamiltont. Tehát neki is volt vaj a fején jócskán. Könnyen lehet, hogy ha nem esik ki, őt is megbüntetik - én mindenesetre ezt tartottam volna méltányosnak. (Mellesleg Rosberget is elmarasztaltam volna, mert ahogy begurult a pályára, az egyenesen életveszélyes volt.) Senki nem akarja elvenni a versenyzők kedvét a versenyzéstől, de azért azzal is veszélyes precedenst teremtenénk, ha büntetlenül hagynánk egy olyan manővert, amellyel valaki egyértelműen jogosulatlan előnyhöz jutott. Nem könnyű dilemma ez.

Nem akarom a sportfelügyelőket pocskondiázni, mert egyrészt megteszik helyettem elegen, másrészt tisztában vagyok vele, hogy mennyire hálátlan a feladatuk. Bármilyen döntést is hozzanak, a fél világ szinte biztosan utálni fogja őket. És korántsem annyira inkompetensek, mint amilyennek tartják őket. A belgiumi hármasból például Surinder Thatthi ismert ralinavigátor, Nicholas Deschaux pedig a Francia Autósport Szövetség elnöke, és nem mellesleg Max Mosley belső ellenzékének egyik legprominensebb tagja. A közvélemény azonosítja őket az FIA-val, az FIA-t pedig magával Mosley-val, holott a sportfelügyelők versenyről versenyre mások, tehát a folyamatosan bírált ítéleteket nem is mindenhol ugyanaz a trió hozza. Persze lehet azzal érvelni, hogy éppen ennek tudhatók be a néha kétségkívül következetlen döntések, csakhogy nem véletlenül nincsenek állandó felügyelők; ha azok lennének, óhatatlanul kötődni kezdenének egyes versenyzőkhöz vagy csapatokhoz, aztán nem lenne megállás. Egyesek expilótákat látnának szívesen a helyükön, ezzel a megoldással viszont minimum az a probléma, hogy összeférhetetlenségi okokból csakis olyanok jöhetnének szóba, akik nem versenyeztek egyetlen jelenlegi csapatnál sem, és különben is, nekik szintén lennének kialakult személyes kötődéseik. Az autósport zárt közeg: aki benne van, elfogult, aki nincs, az meg inkompetens. Nem könnyű feloldani ezt a paradoxont.

Az FIA 2006-ban, áthidaló megoldásként megpróbálkozott azzal, hogy a három sportfelügyelő egyikét állandóvá tette, Tony Scott-Andrews azonban tavaly év végén visszavonult, és mivel az ő munkája is sok bírálatot kapott, nem ültettek a helyére senkit. Ehelyett Alan Donnelly személyében kijelöltek egy állandó megfigyelőt, akinek nincs szavazati joga, de útmutatásokkal (például, legalábbis az ember naivan ezt reméli, precedensek felkutatásával) segíti a három sportfelügyelőt. Mindenesetre erre a testületre is érvényes Winston Churchill híres mondása, miszerint "a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik." Ha valaki tud jobbat, tegye fel a kezét.

A magam részéről nem tartom közellenségnek a felügyelőket, de az a véleményem, hogy sokat javítana a megítélésükön, ha kielégítő részletességgel megindokolnák a döntéseiket. Néha ugyanis nem az ítéleteikkel van probléma, hanem azzal, hogy nem hozzák nyilvánosságra az érveiket, és ezzel teret adnak a parttalan fantáziálásra. A belgiumi esetben például a tényállás kapcsán szűkszavúan csak annyit közöltek Hamiltonról, hogy "levágta a sikánt, és ezzel előnyhöz jutott", amivel az indoklásuk szerint megsértette a 2008-as Sportszabályzat 30.3 (a) paragrafusát. Hogy az micsoda? A következőképpen szól: "Az edzések és a futam közben a versenyzők csakis a pályát használhatják, és mindig be kell tartaniuk a Sportkódex pályán tanúsított viselkedésre vonatkozó előírásait." Na persze, én értem, hogy a "pálya" fogalma az O-függelékben pontosan definiálva van, és a további részleteket a versenyzői eligazításokon tisztázták, de aki nem hajlandó végigböngészni ezt a néhányszáz oldalt - mert ez azért, lássuk be, nem is elvárható -, az vajon mit gondol egy ilyen indoklásról? Hát ez az. A sportfelügyelők nyilvánosan csak arra hivatkozhatnak, ami le van írva, és máris visszakanyarodtunk a kiindulási problémakörhöz.

Általában véve nem vagyok annak a híve, hogy szentimentális okokból szemet hunyjunk egy szabálytalanság fölött, mert az a többiekre nézve méltánytalan, ebben az esetben mégis belém bújt a kisördög, és őszintén szólva nem bántam volna, ha Räikkönen szintén nem kikezdhetetlen viselkedése miatt nem büntetik meg Hamiltont. Egyik kutya, másik eb; akárcsak a Ferrari és a McLaren. Mert akad azért még itt egy turpisság. A McLarennél azt állítják, még a leintés előtt rákérdeztek a versenyigazgató Charlie Whiting-nál, és ő megnyugtatta őket, hogy szerinte nem volt aggályos Hamilton előzése. Neki persze, amint azt Ron Dennis is elismerte, csupán magánvéleménye lehet (a versenyirányítás lényegében a rendőrségnek, a sportfelügyelői testület pedig a bíróságnak felel meg - a hatalmi ágak az F-1-ben is szét vannak választva), tehát a McLarennél jól tudták, hogy Whiting állásfoglalása semmire sem garancia. Igen ám, de az ember azt hinné, hogy ha nem találta aggályosnak az esetet, akkor nem is jelentette a sportfelügyelőknek - viszont a Ferrarinál is kitartanak amellett, hogy nem ők panaszolták be Lewis-t. De akkor vajon ki volt? Ejnye srácok, itt valaki lódít...

Hogy Lewis visszakaphatja-e a győzelmét? Nem tartom valószínűnek. Hamilton valójában boxutcai áthajtásos büntetést kapott (a felügyelők ezzel, 10 másodperces stop&go-val, vagy a következő nagydíj rajtrácsán 10 helyes hátrasorolással sújthatták volna), ami a Sportzabályzat 16.3-as pontjának megfelelően azáltal változott automatikusan 25 másodperces időbüntetéssé, hogy legfeljebb 5 körrel a leintés előtt szabták ki. Mivel a boxutcai áthajtást normális esetben a verseny közben kell letölteni, nincs értelme fellebbezni ellene, ezért sokan azt is kétségesnek tartják, hogy a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság (ICA) egyáltalán tárgyalni fogja az esetet. Szerintem igen, erre ugyanis létezik precedens: a 2007-es Japán Nagydíj után a Toro Rosso is fellebbezett Tonio Liuzzi hasonlóan kiszabott 25 másodperces időbüntetése ellen, és az ICA azt az ügyet napirendjére tűzte. Más kérdés, hogy a saját sportfelügyelőik döntését legfeljebb akkor szokták felülbírálni, ha időközben felmerült valamilyen új bizonyíték.

A témát tehát jobb lezárni inkább. Räikkönen és Hamilton az utolsó két-három körben olyan párharcot produkáltak, amit szerencsére nehéz lesz elfelejteni; nem tagadom, hogy én is újra meg újra végignézem az egészet a McLaren és a Ferrari belső kamerájából, s az élmény, ahogy két ilyen kvalitású versenyző egyensúlyozik körbe az egyre vizesebb pályán, szó szerint lélegzetelállító. Nem ömlengésnek szánom, mégis szívesebben gondolok vissza arra, amit Lewis felszabadultan, spontánul és szemlátomást őszinte egyszerűséggel mondott néhány perccel a dobogós ünneplés után: "Imádok olyan emberekkel küzdeni, mint Kimi."