Félreértés ne essék, eszem ágában sincs könnyelműen elbatagellizálni a közlekedésbiztonság kétségtelenül életbevágó problémáját, arra viszont igenis kíváncsi vagyok, hogy kinek és miért jutott eszébe éppen olyan fazonokkal kampányolni mellette, akik abból élnek, hogy minden második hétvégén autók belét tapossák ki hivatali kötelességből. A példamutatás igazán derék dolog, de vajon komolyan elvárjuk tőlük, hogy egy fejjel lefelé fordított vadászgép pilótafülkéjéből kiszállva azonnal kikapcsolják magukban azokat az ösztönöket, amelyekre a versenypályán elért összes sikerük, és alighanem az egész személyiségük épül? Ennyi erővel jegesmedvék nyakába is akaszthatnánk a fókák védetté nyilvánításáról harsogó transzparenseket.

Lewis jobb lába a jelek szerint kicsit megszaladt péntek este, amikor a pályáról távozóban a melbourne-i Fitzroy Street-re készült balra, nagy ívben rákanyarodni. Miután a jelzőlámpa zöldre váltott, a Mercedes AMG C63 farát kacéran megtáncoltatva, füstölő kerekekkel kivágott az előtte várakozó három autó mögül, balszerencséjére azonban csakhamar megfékezte a lendületét a sarkon strázsáló rendőrök formájában testet öltő közeg-ellenállás. Mögötte történetesen épp Bruno Senna állt, akinek a tetszését állítólag elnyerte a mutatvány, csakhogy a helyszínen hivatalos minőségükben tartózkodó egyenruhásoknak nem volt humorérzékük, és még a 2008-as Belga Nagydíj sportfelügyelőinél is megingathatatlanabb szigorúságról tanúbizonyságot téve kiintették Lewist egy stop&go büntetésre. Ráadásul a "go" ebben az esetben kizárólag a gyalogos távozás csüggesztő lehetőségét rejtette magában.

Lewisra másnap össztűz zúdult megbocsáthatatlan kihágása miatt. Még a közlekedési miniszter is nyíltan lehuligánozta, hogy a kevésbé szalonképes kifejezéseket, amiket egy élő rádióadásban a szájára vett, most ne említsük, és a trélerre emelt Merci fotója bejárta az egész világsajtót. Tekintve, hogy az autót, mert így szokott lenni, alighanem a helyi importőrtől kapta hétvégi játékszerül, Lewis számára már azt is eléggé kínos lehetett kimagyarázni, hogy miért szerepel az újságok címlapján, amint a rendőrség épp nyilvántartásba veszi. Persze valószínűleg az sem tett túl jót az ügyének, hogy egy pizzéria lánc milliomos tulajdonosát, Rocco Pantaleót aznap délelőtt ugyanabban a kereszteződésben gázolták halálra, miközben egy motorral az Albert Parkba igyekezett. Amihez persze Lewisnak, ezt tegyük hozzá, semmi köze nem volt.

Nem akarom mentegetni Lewist, mert egyértelműen szabálytalankodott. Hogy hibázott-e, abban viszont már nem vagyok biztos. Inkább Lewis Hamilton döngessen kétszázzal, vagy füstöljön el öt garnitúra gumit két perc leforgása alatt, semhogy a helyi vagányok fittizzenek százhússzal a városban. Egy F-1-es világbajnok feltehetően jobban tisztában van vele, hogy mit művel a pedálokkal meg a kormánnyal, mint a sufnituningolt verdáikat éjszakánként az utcákon bömböltető HMCS-k, így velük ellentétben pontosan tudja, hogy mikor mekkora kockázatot vállal. És nem egy kereszteződésben, ártalmatlan farolgatás közben akar elpatkolni, efelől teljesen nyugodtak lehetünk. Az a tény, hogy tud vezetni, természetesen még nem mentesíti a KRESZ betartása alól. A szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, ez nem is vitás. De szabják ki rá az ilyenkor érvényes büntetési tételt, aztán hagyják békén, és semmiképpen ne tépjék szét ezernyi darabra, ne feszítsék keresztre azért, mert azt csinálta, még ha nem is a legillendőbb helyen, amihez a legjobban ért.

Az önjelölt erkölcscsőszök ingathatják bőszen a fejüket, ameddig csak le nem tekeredik a nyakukról, hogy a közút nem versenypálya, satöbbi, satöbbi. Az autóversenyzők többsége azonban mindig is csibész volt az utakon. Aki szeret játszani a terhelésekkel, szereti érezni az autó mozgását a feneke alatt, az akkor is élvezni fogja a vezetést, ha egy defektes bevásárlókocsit tologat a sarki szupermarketben, behúzott kézifékkel. Elvétve akadnak persze kivételek, mint például Jarno Trulli, aki a közúton nem szívesen vezet, mert hisszük vagy sem, túl veszélyesnek tartja, de ez semmiképpen sem tekinthető szokványos hozzáállásnak.

Aligha meglepő módon nem Lewis az első autóversenyző, aki közúti incidensbe keveredik. Itt, Budapesten is sokan látták úgy tíz évvel ezelőtt, amint Michael Schumacher és Jacques Villeneuve a Hungaroringre menet a forgalomban cikázva hajszolják egymást. Eddie Irvine ellen anno még körözést is adtak ki, mert egy robogóval, jogosítvány és biztosítás nélkül száguldozott a londoni Hyde Park-ban, és valószínűleg emlékszünk rá, hogy Schumachernek nemrég sikerült elképesztenie egy taxist, amikor a reptérre igyekezve, mivel késésben volt, elkérte tőle a volánt, és útközben olyan tempóval vett be kanyarokat, hogy a sofőrnek leesett az álla. Ezek talán nem politikailag korrekt hőstettek, és senkit nem illik szabálytalankodásra biztatni, mégis sokkal hitelesebb viselkedés az ilyen egy autóversenyzőtől, mint ha harminccal döcögne a külső sávban.

Éppen ezért bosszantott, hogy Lewis az afférja után már megint azonnal rákezdett az unalomig ismert, szponzorkonform nótára a felelőtlen viselkedésről, a megbánásról, meg arról, hogy ő valójában nem ilyen ám, csak véletlenül megcsúszott a lába a pedálon. Bullshit. De igenis ilyen. És akkor mi van? Hibázott, megbüntették érte. Történet vége. Vállalja fel, és kész. Minek magyarázkodnia? El tudjuk képzelni, hogy egy Innes Ireland, egy James Hunt, vagy egy Eddie Irvine meghunyászkodik, és remegő térdeire borulva nyilvános bűnbánatot gyakorol, ha gyorshajtáson kapják? Ki hiszi el ezt a géppel gyártott, rágógumiízű sablondumát arról, hogy Lewis általában betű szerint betartja a KRESZ-t? És ha megkérdezik az esetről, mert elkerülhetetlen volt, hogy megkérdezzék róla, egy hamiskás mosoly meg egy vállrándítás elég lett volna válaszul. Ilyen vagyok. Úgyis mindenki tudja, nem? Akkor meg minek a képmutatás? Lehet, hogy ez a magatartás nem lenne épp politikailag korrekt, és kiakasztaná a mutatót a közlekedésbiztonsági aktivistáknál, de legalább hiteles lenne.

És megkockáztatom, hogy a közönség néha még el is vár egy-egy csibészséget a kedvenceitől. Elvégre nem adóügyi előadókról, hanem autóversenyzőkről van szó, nem? Ezzel a gondolattal a PR-osoknak és a szponzoroknak sem ártana megbarátkozniuk. Senkit nem akarok szándékos, l'art pour l'art szabálytalankodásra ösztökélni, erről szó sincs, némi kis gyarlóság azonban, azt hiszem, belefér. Hús-vér embereket akarok látni az F-1-ben, nem képmutató, akaratgyenge marionett-figurákat, akik - vagy a pályán, vagy a közutakon - megjátsszák magukat a minden áron követendő szent cél, az isteni korrektség érdekében. Nem érdekelnek a jellemsminkelt paprikajancsik. És itt természetesen nem konkrétan Lewisról, hanem az egész jelenségről beszélek, amire most az ő esete is rávilágított. Régi sirám, tudom.

Kétségtelen, hogy, amint a mondás tartja, mindenkit érhet baleset. Még az autóversenyzőket is. A Forma-1 első világbajnoka, a társai körében közutálatnak örvendő, pökhendi Nino Farina zabolátlan vezetési stílusának köszönhetően a kórházak rendszeres látogatója volt pályafutása során, de 1966-ban úgy vesztette életét, hogy már szurkolóként a Francia Nagydíjra igyekezvén túl gyorsan hajtott be egy szerpentin egyik kanyarjába Ford Cortinájával. A németgyűlölő Mike Hawthorn, az 1958-as világbajnok Rob Walker Mercedes 300 SL-jét üldözte egy angliai átkötő úton 3.4-literes, agyontuningolt Jaguarjával, amelyről büszkén hangoztatta, hogy német autóval sem megelőzni, sem legyorsulni nem lehet, amikor tisztázatlan körülmények között halálos balesetet szenvedett vele. És három évvel ezelőtt Clay Regazzoni is a közúton végezte, Parma közelében frontálisan ütközve egy teherautóval.

Ennek ellenére egy profi autóversenyző általában lényegesen magabiztosabban kezeli az autóját, mint egy átlagos úrvezető. A példamutatásból mégis inkább képmutatás lesz, ha azt próbáljuk bemesélni a közönségnek, hogy ezek az emberek az utakon konformista, szelíd sofőrök. Egy ilyen szerepnek valószínűleg úgysem tudnak megfelelni, és amellett, hogy hiteltelenné válnak általa, még plusz terhet is róhat rájuk. Lewison az eset után egész hétvégén látszott, hogy kényelmetlenül érzi magát a bőrében. Ki szereti akarata ellenére állandóan megjátszani magát? Ezek az emberek, amennyire lehetséges, biztonságosan vezetnek, erre mérget vehetünk, de hogy nem mindig szabályosan, az is biztos. Az autóversenyzők ideális alanyai lehetnek mondjuk egy "ne igyon, ha vezet" kampánynak, ám azt állítani róluk, hogy sohasem lépik át a sebességkorlátozást, és nem adnak egy kövér gázt, ha épp arra támad kedvük, mint Lewisnak a hétvégén, egyszerűen botorság. Van ezernyi más erényük, úgyhogy társadalmi felelősségvállalás ide vagy oda, nem épp egy olyanból kellene tőkét kovácsolni, ami történetesen annyira távol áll tőlük, mint azoktól a jegesmedvéktől a vegetarianizmus.

* * *

Jenson Buttonra kritikák özönét zúdították, amikor a tavalyi szezon után azzal a bejelentéssel sokkolta a közvéleményt, hogy világbajnok csapatának otthonosan melengető kebeléről elszakadva bemerészkedik az oroszlán fenyegetően sötét garázsába, a Hamilton saját alakulatának tekintett McLarenhez. Ki hitte volna, hogy ő fogja aratni az istálló idei első győzelmét? Pedig az ausztráliai hétvégén váratlanul nagy lépést tett abba az irányba, hogy szinte észrevétlen gyengédséggel önmaga felé kezdje fordítani a csapat szimpátiáját - és nem elsősorban az 1. helyének, hanem inkább a viselkedésének köszönhetően.

Lehet, hogy Lewist kibillentette a ritmusból az a buta rendőrségi ügy, Jenson azonban egész hétvégén a rá olyannyira jellemző, Martin Whitmarsh szavaival élve "olykor szinte zavarba ejtő" lazasággal, mégis kíméletlenül kihasználta a menet közben kínálkozó alkalmakat, s így olyan bravúrt könyvelhetett el, ami a tavalyi szezon második felében egyszer sem sikerült neki: nem a legjobb autóval is nyerni tudott. Ráadásul a győzelmét szinte teljesen a saját szemfülességének köszönhette.

Amint azt mostanra alighanem már mindenki tudja, a 6. körben Jenson önszorgalomból határozott úgy, hogy a néhol még vizes pályán slickekre cseréli az intermediate gumikat, amelyekkel összes társához hasonlóan ő maga is rajtolt. Igaz, hogy ezt a döntést tulajdonképpen kényszerből hozta meg; érezte, hogy rohamosan kezdi elmelegíteni a hátsó intereket, és Lewis éppen meg is előzte. Ekkor a 7. helyen haladt, a kerékcserével azonban a mezőny legvégére esett vissza, 35 másodperccel Seb Vettel mögé. Először azt hitte, ostobaságot művelt, amikor a boxból kifelé tartva, a hideg gumikon lesodródott a fűre a 3-as kanyarnál, de ezután a pálya utolsó két szektorában azonnal megfutotta az addigi abszolút legjobb részidőket. Az első teljes körét pedig már 1:39.126 alatt teljesítette, miközben Vettel az élen csak 1:41.476-os kört szenvedett ki az intermediate-jeiből. Hamar egyértelművé vált, hogy mégis a slickek lesznek a nyerők, ezért libasorban mindenki kihúzott értük a boxba, ám Jensonnak ekkor már volt 2 környi lépéselőnye. Ezzel alapozta meg a győzelmét. Seb kiesése nélkül persze aligha végzett volna az élen, mert a Red Bull slickekre váltva 13 kör alatt 5.5 másodpercet vert rá, az ellenfél hibájáról azonban nem ő tehet.

Ráadásul nem volt gyerekjáték az sem, hogy 52 körön át, azaz a verseny végéig életben tartsa a lágy slickeket. Ebben közismerten sima vezetési stílusa éppúgy szerepet játszott, mint az, hogy amikor a 15. kör tájékán szemcsésedni kezdtek a gumijai, ügyesen lazított az első szárny mozgatható terelőlapján, és összébb zárta a difit, vagyis a beállításokon változtatva sikerült tartalékolnia slickekkel. Tudta, hogy a tempója így nem tűnt éppen "nagyszerűnek", de elvégre nem is ez volt a lényeg - csak arra törekedett, hogy a helyét megtartva jusson el a célig. És ez sikerült is neki, amiért nem mellesleg mondhat egy kis köszönetet a Ferrarikat hátvédként féken tartó Robert Kubicának is. Felipe Massa már a 40. kör tájékán felzárkózott Roberthez, s rövidesen megérkezett mögé Alonso is, előzésre azonban esélyük sem volt. Felipe egyébként azzal járt pórul, hogy a boxban, az idén bevezetett 15 méteres szabály miatt sokáig várakoznia kellett, mielőtt újra útnak indulhatott, így 5.3 másodpercet elbukott Kubicával szemben, aki pedig a kerékcseréket megelőzően még mögötte volt.

Lewis eközben kénytelen volt ízlelgetni azt a keserű pirulát, hogy a csapattársa az élen autókázik, míg ő csak a dobogó alsó fokára esélyes. Utólag nyíltan kiakadt azon, hogy a McLaren őt másodszor is kihívta kereket cserélni, holott az adott pillanatban ez korántsem volt akkora stratégiai baklövés, mint amekkorának utólag tűnt. Lewis a 28. körben a 3. helyen haladt, alig 3.953 másodpercre Jensontól, ám mivel be volt szorulva a lassabb Kubica mögé, a hátránya a 33. kör végéig 9.615 másodpercre nőtt. Vagyis Jenson körönként egy teljes másodperces sebességgel távolodott tőle. Mivel nem látszott reális lehetőségnek, hogy a Renault-t a pályán előzze meg, a McLarennek nem maradt más fegyvere, mint új gumikat szerelni Lewis autójára. Már Bahreinben láttuk, hogy idén nem az jár jobban, aki később, hanem az, aki korábban cserél kereket, ez a húzás tehát beválhatott volna; Lewis a kerékcseréjének köszönhetően azonnal be is gyorsult, 1:31.4-ről egy csapásra 1:28.7-re javítva a köridejeit, a trükk mégis visszafelé sült el. Valójában ugyanis csak akkor működhetett volna, ha később Kubica és a Ferrarik is kiállnak a boxba, ám ők nem forgattak ilyesmit a fejükben. Robert nem is titkolta, hogy meghökkent, amikor Lewis befordult mögüle a boxutcába. Először azt hitte, talán áthajtásos büntetést kapott.

Fent: Hamilton és Button köridejeinek összehasonlítása (nagyítható). Látszik, hogy Hamilton az új gumikon mennyivel gyorsabb lett, amikor a 34. körben kereket cserélt. Lent: A két versenyző másodpercben mért lemaradása az aktuális 1. helyezettől. Hamilton hiába közeledett rohamosan Buttonhoz a verseny végén, a plusz boxkiállásával túl sokat vesztett.

Tény, hogy Lewis a szerelőinél tett plusz látogatás miatt visszaesett az 5. helyre, és hiába vágtázott nagyot, hiába faragta le 36.8 másodperces hátrányát 19.8-ra Jensonnal szemben, a Ferrarik mögött beragadt, így csak bukott az ügyön. A csalódottsága érthető volt, mégsem tűnt bölcs dolognak, hogy néhány körrel a verseny vége előtt a rádión kérdőjelezte meg a csapata döntését, a második kerékcseréjét "borzalmas ötletnek" minősítve. Tudhatta, hogy ez a bejelentkezése nagy valószínűséggel adásba kerül, mert a TV-s rendező felismeri benne a szenzációt, így igaz ugyan, hogy önmagáról a nyilvánosság előtt is azonnal hárítani tudta a felelősséget, cserébe viszont bemártotta a saját taktikusait. Ez a nézők számára izgalmas, ám végeredményben mégiscsak felesleges beszólás volt, mert Lewis nyugodtan várhatott volna vele a verseny utánig, amikor személyesen tisztázhatja az aggályait a mérnökökkel.

Ez mindenképpen elegánsabb lett volna. Nem csupán azért, mert a nyilvános kifakadással elárulta a bosszúságát, ami a sebezhetőség jele, vagy legalábbis annak a látszatát kelti, hanem azért is, mert a kollégáira aligha tesz jó benyomást, ha ország-világ előtt ostorozza őket. Pláne úgy, hogy Jenson akkor sem szólt egy rossz szót sem rájuk, amikor Bahreinben ő kapott ki Lewistól, vagy amikor a télen először nehezen tudtak neki jó üléspozíciót biztosítani az autóban.

Ezek a nüanszok idővel bizony át tudják billenteni a mérleg nyelvét a másik irányba. Egy biztos: a McLarennél Ausztráliában nem csak a nagydíjat, hanem a szimpátiaversenyt is Jenson Button nyerte. És azt sem célszerű ám elveszíteni...

* * *

A bahreini unalom után Melbourne-ben szép nagy dózist kaptunk előzésekből és mindenféle akcióból, de mielőtt habzsolni kezdenénk a mézesmadzagot, készüljünk fel rá, hogy valószínűleg idén sem minden verseny lesz ilyen. Sajnos. Persze nem is lehet - a kiemelkedően jó nagydíjak azért vannak, hogy sok év múlva is emlékezzünk rájuk.

Vajon mennyi köze volt az izgalmakhoz a tankolás betiltásának? Hát, a jelek szerint nem sok. Egyrészt a rajt előtt eleredő eső felborította a stratégiai számításokat - nem utolsósorban azért, mert lehetővé tette, hogy a versenyzők egyfajta slickkel teljesítsék a táv nagy részét -, másrészt ne felejtsük el, hogy az Albert Park rendszerint eseménydús futamokat produkál, így a két héttel ezelőttihez képest pozitív fordulatban a pályának is jelentős érdemei voltak.

Ugyanakkor érdekes stratégiai dimenziót csempészett a vasárnap délutánba, hogy a csapatok a váratlan helyzetet spontán módon kihasználva idén most először kísérleteztek a két kerékcserével. A húzás ezúttal senkinek nem fizetődött ki, mert mindenki vesztett vele - Alonso viszont három pozíciót is nyert pusztán azzal, hogy nyugton maradt, miközben a féltávon túl szép sorban Webber, Rosberg és Hamilton is kiálltak előle a boxba -, mégis jó példát szolgáltatott az év során később várható mintákra. Ahol rövidebb a boxutca (és Melbourne-ben ugyebár az is bekavart, hogy kivételesen 60 km/órára csökkentették a verseny alatt érvényes sebességkorlátozást), ott alkalmasint célszerű alternatíva lehet a két kerékcsere.

A mezőny most gyakorlatilag két külön ligára oszlott a kerékcserék száma szerint: akik két garnitúra sliket használtak el, például Hamilton, Webber vagy Rosberg, a futam második felében sokkal gyorsabbak voltak egyetlen kiállást választó társaiknál, de a hátrányukat már nem tudták ledolgozni - vagy éppenséggel előzniük nem sikerült. A verseny 31 leggyorsabb körét a fent említett három versenyző, azaz Hamilton, Webber és Rosberg futotta, míg Button csak a 39., Massa az 50., Alonso pedig a 60. legjobb kört könyvelhette el. Lewis utolsó etapja átlagban bő 2.5 másodperccel tempósabb volt az előzőnél, ám ezzel sem ment semmire: még akkor is két hellyel hátrébb ért volna célba, mint ahonnan kiállt a boxba, ha Webber nem tolja le a pályáról egy kamikaze manőverrel.

Úgy tűnik, nyers gyorsaságban még mindig a Red Bull az úr, de a versenyeken a többieknek is lehet keresnivalójuk.