Michael Schumacher teljesítményével az év első három versenyén nem volt különösebb gond, de amit Kínában művelt, azzal már önmagát parodizálta ki. Mivel a jelek szerint visszafelé fejlődik, egyre kevesebb rá az esély, hogy valaha újra a régi lesz. Bárcsak tévednék...

Utálom, hogy csatlakoznom kell azoknak az egyre népesebb táborához, akik kételkednek Michael Schumacher visszatérésének sikerében, de sajnos így van. Kicsit úgy fest a helyzet, mint abban a réges-régi székely viccben: "Bátyám, messze van még Kolozsvár?" "Hát, most már messze..."

Elkerülhetetlen volt, hogy Schumacher ellenszurkolói - egyébként voltak és vannak is szép számmal, bár a többségük az édes káröröm közelgő lázában égve alighanem legalább annyira örült a viszontlátásnak, mint a rajongói - belekössenek minden botlásába. S noha Michaelt már az év első három versenyén nyújtott teljesítményéért is szívesen cikizték, amiért rendre elszürkült Nico Rosberg árnyékában, szerintem erre még nem volt okuk; tény, hogy az időmérőn minden alkalommal lassabb volt a csapattársánál, márpedig ez az ő esetében önmagában is baljós előjel, de mentségére szolgáljon, hogy Nico jelenleg talán a mezőny legerősebb edzésmenője. És a versenytávokat nézve nem volt köztük számottevő a különbség. Igen, Nico egy hajszállal vasárnap délutánonként is gyorsabbnak bizonyult nála, ezt azonban bátran be lehetett tudni a kezdeti nehézségeknek. Mivel Michael Melbourne-ben és Sepangban önhibáján kívül nem mutathatta meg, mire képes, nem volt okunk kételkedni a fejlődésében.

Ám a Kínai Nagydíj után még a legelkötelezettebb híveiben is óhatatlanul fel kellett merülnie a gyanúnak, hogy az ellenkező irányba döcögő szekérre szállt. Míg Rosberg immár zsinórban másodszor tornázta fel a Mercedest a dobogóra, Schumacher egész hétvégén mögötte kullogott. A Q1-ben és a Q2-ben fél másodperccel, a Q3-ban pedig már 7 tizeddel maradt le tőle, de mindez semmi ahhoz képest, amit a versenyen művelt. Az egész táv alatt mindössze 3 olyan kör volt, amelyben gyorsabb tudott lenni Rosbergnél, a körök többségében pedig 2-3 másodperccel autózott gyengébb tempót. A vergődése nem csupán abból látszott, hogy lényegében a pályába épített mozgó bójaként funkcionált, mert csak akkor mutatták a tévében, amikor épp megelőzte valaki - Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Vitalij Petrov és sokan mások, elég találomra mondani egy nevet -, hanem abból is, hogy miután a 26. körben a Safety Car másodszor szabadon engedte a mezőnyt, ő azonnal eltűnt a süllyesztőben. A fennmaradó 31 körben a Rosberghez képesti hátránya 2.123 másodpercről 52.265-re duzzadt, vagyis átlagosan 1.617 másodperccel volt lassabb nála!

Ez olyan bődületesen nagy különbség, hogy mindenképpen valamilyen rendellenességre utal. Ilyen eltérés még a leggyengébb fizetős versenyző és a csapattársa között is ritkán van. Vajon lehetséges, hogy a nagy Michael Schumacher elfelejtett vezetni? A Mercedesnél nyilván nem hittek ebben, ezért vetették fel, hogy az autójával adódhatott valamilyen rejtett probléma. Ami természetesen egyáltalán nem kizárt, de viszonylag könnyű lesz kideríteni. Arra gyanakodtak, hogy a kasztnija talán akkor sérülhetett meg, amikor összekoccant Hamiltonnal; lehetséges, bár az a körülmény, hogy már az időmérőn is csak vánszorgott Rosberghez mérten, valószínűtlenné teszi ezt.

Nagyobb rá az esély, hogy valamilyen vezetéstechnikai vagy pszichés problémáról van szó, esetleg a kettőről együtt. Most már széles körben ismert, hogy Michael főként az ettől az évtől kezdve elkeskenyített első gumikkal küszködik, mert a bekormányzásoknál egyrészt nem tud úgy megtámaszkodni rajtuk, ahogy szeretne, másrészt túlterheli, s így gyorsan el is koptatja őket. Ezt több bizonyíték is alátámasztani látszik. Miután a Kínai Nagydíj 36. körében új intermediate-eket kapott, Schumacher 5-6 körön át teljesen egyforma tempót autózott Rosberggel, sőt, olykor még gyorsabb is volt nála, először és utoljára a verseny folyamán. Ekkor hasonló feltételek mellett vezettek, mert Rosberg is akkortájt (egész pontosan 2 körrel később) vételezett friss intereket, ami arra utal, hogy Schumacher a számára megfelelő körülmények között legalább olyan tempóra képes, mint a csapattársa. Csakhogy a köridő-grafikonról tökéletesen leolvasható, hogy míg Nico a fent említett 5-6 kör elteltével gyorsulni kezdett, Michael nem, így a köztük lévő távolság, amely a 39. és a 45. kör között nem változott, a 46. körtől újra drámaian nőtt. Ez azt sugallja, hogy valóban a gumik kezdtek elfogyni Schumacher Mercedesén, bár a két versenyző köridejének romlása (amiben persze az egyre hevesebb eső is közrejátszott) az utolsó 10 körben szinte teljesen egyforma tendenciát mutatott.

"Ezek az intermediate-ek kicsit mások, mint amikor legutóbb versenyeztem, nagyon óvatosan be kell osztani őket, hogy elég sokáig kitartsanak" - ismerte el Michael. - "Az volt a fő nehézség, hogy az időjárást figyelve megbecsüljük, meddig fog esni az eső, vagy mikor áll el, cseréljük-e vissza a slickeket, mennyire mehetünk gyorsan a gumikkal. Ez új tapasztalat volt számomra."

Ami rendben is lenne, de vajon hogy van az, hogy miközben egy újonc, például Vitalij Petrov, gond nélkül tartalékolni tudja a gumijait, egy olyan öreg rókának, mint amilyen Schumacher, ugyanez nehezére esik? Petrov annyira ügyesen oldotta meg a feladatot, hogy a 47-48. körben még 1:47.4-es, 1:47.8-as tempót diktált, a kínlódó Schumacher viszont csak 1:50.7-est, sőt, 1:51.7-est. Egyébként nem ő volt az egyetlen, aki ebben a cipőben járt, mert Mark Webber hozzá szinte tizedre hasonló köridőket autózott, de az mindenesetre tény, hogy a sanghaji pálya végre az eddiginél markánsabb vonalakkal rajzolta ki az egyes versenyzők gumikoptatása közötti eltéréseket.

Schumacher és Rosberg köridő-grafikonja (nagyítható). Michael csak azután tudta tartani a lépést Nicóval, hogy a 36. körben másodszor is új intereket kapott. De akkor is gyorsan elkoptatta a gumijait, holott alig autózott lendületesebben, mint csapattársa.

Sokat beszéltek róla, hogy Schumacher tapasztalata mekkora kincs, csakhogy valójában kétélű fegyver. A rutinnal ugyanis régi beidegződések is járnak, és azok különösen hosszabb kihagyás után - amikor a változások miatt már jó eséllyel nem felelnek meg az aktuális követelményeknek - kifejezetten károsak lehetnek. Vannak esetek, amikor a rutin élesíti a szimatot, és kifinomultabbá teszi a hatodik érzéket, de beindíthat elavult reflexeket is. Intő jel például, hogy ezúttal Schumacher döntött rosszul, amikor a verseny elején interekre váltott, és helyette fiatal csapattársa érzett rá jobban a körülményekre, holott a taktikai érzéke hajdanán éppen az ilyen határesetekben mutatkozott meg a leglátványosabban. Később ugyan 9 másodpercet nyert azzal, hogy 2 körrel korábban vételezett új intereket, mint Rosberg, ennek azonban meglett a böjtje is, hiszen tovább kellett volna épen tartania őket, ami nem sikerült neki. Úgy tűnik, Michaelt egyelőre a híresen jó megérzései is cserbenhagyják.

Azt senki sem állíthatja róla, hogy kifogásokat keres a vergődésére, vagy igyekszik jobb színben feltüntetni magát. Már több ízben nyíltan méltatta Rosberg teljesítményét, és a kínai verseny után is kertelés nélkül beismerte, hogy "ez nem volt elég jó sem nekem, sem tőlem." Úgy tűnik, viszonylag könnyen napirendre tud térni a számára szokatlan kudarcok felett, és vannak - köztük egykori riválisa, David Coulthard -, akik szerint pontosan ez a fő probléma. Ha ugyanis Michael beletörődik, hogy már nem lesz a régi, vajon miért kétszerezné meg az erőfeszítéseit? A magam részéről biztos vagyok benne, hogy belül nehezen éli meg a vereségeket, mert az egész lénye harcra és győzelemre van kondicionálva, de hogy ez ad-e neki plusz erőt és motivációt a fejlődéshez, vagy épp ellenkezőleg, elveszi a kedvét a versenyzéstől, azt csak ő tudja. Könnyű lenne rávágni, hogy hülyeség, hiszen Michael Schumacher maga a megtestesült küzdőszellem, és még sohasem maradt tartósan alul senkivel szemben, ez azonban üres frázis. Bárhogy próbáljuk szépíteni, az ember értékrendje idővel elkerülhetetlenül megváltozik, s még ha a vezetésért továbbra is rajong, Michael a lelke legmélyén talán már egyszerűen nem érzi annyira fontosnak a győzelmet, mint régen, ezért nem is hajlandó akkora áldozatokat hozni érte. Persze csak találgatni próbálok a látható tünetek alapján, de ez még nem zárja ki, hogy a diagnózisom helyes legyen.

Mindez természetesen szemernyit sem csorbítja Michael korábbi érdemeit. Vannak, akik kapva kapnak az alkalmon, hogy jelenlegi formájának fényében az előző eredményeit is megkérdőjelezzék, ez azonban merő ostobaság. Hiába szeretnék azt hinni, hogy hát tessék, most kiderült: Michael méltatlanul nyerte a világbajnoki címeit, vagy netán nem voltak elég komoly ellenfelei, de most bezzeg móresre tanítják a fiatalok, és kiderül, mennyit ért valójában, ez a gondolatmenet teljesen fals. Talán hangsúlyozni kell, hogy az emberek változnak, öregszenek, és Usain Bolttól sem lesz elvárható, hogy majd 60 évesen is 9.58 alatt fussa le a százat? Attól egyszer még lefutotta annyi alatt. Amikor Mika Häkkinen 2006 novemberében, egy barcelonai teszten ötéves kihagyás után újra F-1-es autóba ült, 3 másodperccel lassabb volt Luca Badoernél, és 2.3-mal a másik McLarent vezető, akkor még újonc Hamiltonnál is. Ez vajon megkérdőjelezi a világbajnoki címeit? Nyilván nem. Lehet, hogy Michael rosszul mérte fel a rá váró feladat nagyságát, és túlbecsülte a saját lelkesedését, ez azonban, bármennyit próbálnak röhögni vagy gúnyolódni rajta, egyetlen korábbi bravúrját sem helyezi más megvilágításba. Ami persze a kritikusait úgysem fogja elhallgattatni.

A másik táborban közben továbbra is tartja magát a nézet, hogy még időt kell adnunk neki. De vajon mit várhatunk tőle, ha négy verseny alatt alig, sőt, Rosberghez képest talán visszafelé fejlődött? Amikor 19 évvel ezelőtt megérkezett a Forma-1-be, még újoncként is hamarabb felvette a ritmust, úgyhogy bármilyen szomorú, lehetséges, hogy egyszerűen kiveszett belőle a hajdani tűz. Mintha a kormánymozdulataiból, sőt, ebből adódóan az autója mozgásából is hiányozna az a rámenős agilitás, ami annak idején olyannyira lázba tudta hozni a pálya széléről figyelő közönséget; akadtak agresszív pillanatai, mint például a melbourne-i második szabadedzés végén, de csak elvétve. Ahhoz pedig nem vagyunk hozzászokva, és szerintem nem is szeretnénk hozzászokni, hogy egy Michael Schumacher a középmezőnybe beleszürkülve kocsikázgasson vasárnap délutánonként. A régi rajongói talán így sem fordulnak el tőle, ám hogy újakat nem szerez, és a fiatalok nem fogják megérteni, hogy anno miért lelkesedtek érte olyan rengetegen, az is biztos. Persze lehet, hogy őt ez cseppet sem zavarja, mert csupán a vezetés élményére utazik, de azért Schumachert ágyútölteléknek használni mégiscsak luxus.

Nem kizárt, hogy Michael az év közepére, vagy jövőre, egy újabb év tapasztalattal a háta mögött tényleg magára talál, és megint a régi lesz. De ahogy telik az idő, ő pedig nem fejlődik látványosan, egyre csökken ennek az esélye. Elvégre egykor az alkalmazkodókészsége, a harci kedve és a kifinomult taktikai érzéke emelte ki a tömegből, s úgy tűnik, most éppen ezekkel küszködik. Egy olyan zavaros, folyamatosan változó tapadási körülmények között megrendezett versenyt, mint amilyen a Kínai Nagydíj volt, éppen az eredeti Michael Schumachernek találtak ki; ez a legutóbbi kiadás azonban egyelőre nem tud felnőni hajdani önmagához. És azt se felejtsük el, hogy mindig a rossz autókkal tudta igazán megcsillogtatni a képességeit; egy jól eltalált, tökéletesen beállított autóval ezen a szinten már mindenki többé-kevésbé hasonló teljesítményre képes, egy gyengébbel viszont csak a legnagyobbak tűnnek ki. Éppen ezért Michaelnek sem a világbajnoki évei voltak a legbravúrosabbak, hanem azok - 1992, 1997, 1998, 2005, 2006 -, amelyekben alsóbbrendű technika állt a rendelkezésére. Minden ilyen alkalommal feltörölte a padlót a csapattársaival.

Csak remélhetjük, hogy a kedvünkért megacélozza magát, és nem dönt úgy szép csendben, hogy köszöni szépen, ebből neki mégiscsak elég volt. Nagy kár lenne érte.

* * *

Gyanús esetből sok volt, büntetésből viszont kevés a Kínai Nagydíjon. A múltban a sportfelügyelőket, ahogy az már a bírókkal lenni szokott, elárasztották kritikával következetlennek és gyakran túl szigorúnak tartott ítéleteik miatt, de a sanghaji hétvége után éppenséggel a lágyszívűségük okán kezdték el szurkálni őket. Vajon lehetséges, hogy amióta egy exversenyző is segíti a munkájukat, átestek a ló túloldalára, és a kelleténél is empatikusabban azonosulnak a pilóták szempontjaival?

A legnagyobb balhé persze Seb Vettel és Lewis Hamilton boxutcai csetepatéja volt. Bár láttunk már versenyt és leszorítósdit a boxutcában máskor is, a sanghaji esetet az emelte ki többi közül, hogy úgy tűnt, a garázsok előtt álldogáló szerelők sincsenek biztonságban. Lewis már akkor látványosat farolt, amikor a kerékcseréje után ráhajtott a boxutca közepén a külső "fast lane"-t, és a belső "inner lane"-t egymástól elválasztó, csúszós kék csíkra. Nem lett volna vicces, ha az autója hirtelen befordulva elüt valakit, ami azonban ezután következett, az sokkal rémisztőbb volt: ahogy a két autó közvetlenül egymás mellett haladt, egyik pilóta sem volt hajlandó engedni, és Seb - nyilván, hogy vetélytársát jobb belátásra bírja -, mind erősebben húzta rá a kormányt Lewisra, a garázsok felé szorítva a McLarent. Igen ám, de Lewist sem olyan fából faragták, hogy egy kis ijesztgetés hatására elvegye a gázt. Néhány pillanatig úgy látszott, a két, vörös óriás méretű egó egymásnak feszülésének mások fogják meginni a levét.

Az teljesen világos, hogy ez az "egyik kutya, másik eb" klasszikus esete volt. Seb a szerelők testi épségét tette kockára, amikor gátlástalanul leszorította Lewist, Lewis pedig ugyanígy tett, amikor nem lassított le, hogy besoroljon a Red Bull mögé. Előzésre persze a boxutcában, hiszen mindkettejükre egyformán vonatkozott a sebességkorlátozás, nem volt esélye, de a kijáratnál maga mögé utasíthatta volna Sebet, ha jobban tapadnak be a hátsó kerekei. Ezért nem akart engedni.

A boxutca technikailag a pálya részének számít, nincs rá érvényben előzési tilalom. Miután a 2008-as Kanadai Nagydíjon Kimi Räikkönent közvetlenül Robert Kubica mellé küldték ki a kerékcseréjét követően, így ők is a boxkijáratig versenyeztek (ahol aztán megtorpantak a piros lámpánál), megkérdeztem az FIA-t, hogy a manőverük szabályos volt-e. "Az FIA mindig azon az állásponton volt, hogy amennyiben ezt biztonságosan teszik, és tiszteletben tartják a sebességkorlátozást, a versenyzők előzhetnek a boxutcában. Ugyanez érvényes az autók elengedésére a boxkiállások után" - szólt a válasz. - "Más pályákon, például Magny-Cours-ban, ahol a boxutca sokkal keskenyebb, különösen nagy óvatosságra van szükség, mert ott két autó nem fér el egymás mellett úgy, mint Montrealban, ahol mindkettő számára bőven van hely. Miután az autók elhagyták magát a boxutcát, ezért már nem vonatkozik rájuk a sebességkorlátozás, ezeken a helyszíneken is elkezdhetnek versenyezni egymással a pálya felé tartva, de ismét csak akkor, ha ezt biztonságosan teszik, és nem szelik át (a boxkijáratot a pályától elválasztó) fehér vonalat."

Vagyis Hamilton és Vettel azzal nem követtek el szabálytalanságot, hogy egymás mellett haladtak, csak azzal, hogy veszélyeztették a szerelőket. Nyilván ezért úszták meg egyszerű megrovással, komolyabb büntetés helyett. Az olyan incidenseket egyébként, amelyekben legalább két versenyző érintett, rendszerint a leintés után vizsgálják ki, mégpedig azért, hogy az összes érintett beszámolóját tisztességesen meg tudják hallgatni az ítélethozatal előtt. Csak akkor tesznek kivételt, ha "a versenyigazgató véleménye szerint teljesen egyértelmű, hogy ki volt a hibás", ami ezúttal nyilván nem állt fenn. Ez a passzus a 2003-as USA Nagydíj után került be a Sportszabályzatba, amikor Juan-Pablo Montoya a verseny közben kapott büntetést, mert egy előzési kísérlet közben kilökte Rubens Barrichellót, és sokan szóvá tették, hogy nem volt alkalma megvédeni magát a sportfelügyelők előtt, mivel épp az autóban ült.

Vettel és Hamilton felelőssége tehát tisztázott (még ha a büntetés mértékén, mint mindig, lehet is vitatkozni). Számomra sokkal meglepőbb, hogy a McLarent nem ítélték el veszélyes kiengedés miatt, hiszen nyilvánvaló, hogy közvetlenül a Red Bull mellé indították útnak Lewist. Habár Martin Whitmarsh azt állította, a két autó egyszerre kezdett mozogni, Vettel belső kamerájából látszott, hogy egy hajszállal valójában ő adott gázt előbb.

Talán még a boxutcai versenyfutásnál is érdekesebb volt az, ahogy Hamilton Vettelt, Fernando Alonso pedig Felipe Massát előzte a boxbejáratnál. Egyfelől az a helyzet, hogy formálisan - akárcsak maga a boxutca - a boxbejárat szintén a pálya része, előzni tehát ott is szabad. Ezt nem tiltja semmi. Még a boxutca kezdetét jelző, a pályát keresztben átszelő fehér csík is csak arra való, hogy mutassa, honnan érvényes a sebességkorlátozás.

Ez tehát rendben lenne - csakhogy ugyebár van egy olyan fehér csík is, egy terelővonal amely a pályával párhuzamosan húzódik, lényegében a boxbejárat meghosszabbításaként. És a Nemzetközi Sportkódex L-függelékének IV. fejezete a 4/c. paragrafusban kimondja: "a vis majornak tekinthető eseteket (amennyiben a sportfelügyelők annak fogadják el) kivéve a boxbejáratot a pályától elválasztó fehér csíkot mindkét irányból tilos átlépni." Vagyis ha valaki már elkezdett begurulni a boxutcába, a fehér csík kezdete után már nem vághat vissza a pálya felé, és fordítva.

Ami csak azért érdekes, mert Massa belső kamerájából tökéletesen látható volt, hogy Alonso a fehér csíkot átszelve ment el mellette. Fernando Ferrarija alatt sokáig éppen középen húzódott a csík, tehát az autó bal oldali kerekei a pályán, a jobb oldaliak viszont a boxbejáratban érintették az aszfaltot. Dettó Hamilton és Vettel esetében. Ez a fentiek fényében elvileg szabálytalan volt, a sportfelügyelők azonban valószínűleg vis majornak fogadták el, tekintettel arra, hogy a két autó másképp nem fért volna el egymás mellett.

Egyébként lehet, hogy Fernando nem viselkedett túl illedelmesen, amikor a boxba tartva előzte meg Felipét, de végső soron nem is ez volt a dolga. A csapattársaknak is versenyezniük kell egymással, és Fernando éppen azért lett kétszeres világbajnok, mert egyetlen kínálkozó lehetőséget sem szalaszt el. Éppúgy, ahogy Rubens Barrichello is feleslegesen hisztizett a 2005-ös Monacói Nagydíj után, amiért Schumacher az utolsó körben bújt be mellé az alagút kijáratánál, úgy most sem volt jogos a felháborodás. Persze tegyük hozzá, hogy maga Felipe nem is nyavalygott. Pontosan tudta, hogy ő hagyta nyitva a kaput a hajtű kijáratánál, tehát nem okolhat érte senki mást. És alaposan megszívta vele, ugyanis a boxban 6 másodpercet kellett várakoznia, amíg lecserélték a kerekeket Alonso autóján - ezen múlt, hogy aztán beragadt Barrichello Williamse mögé.

Vitatható volt az az eset is, ahogy Hamilton a 2. kör végén a kavicságyon át hajtott ki a boxba, mivel az utolsó pillanatban döntötte el, hogy intermediate-ekre cseréli a slickjeit. Ez önmagában nem lett volna szabálytalan, a pályaelhagyás ugyanis a már említett L-függelék 2/c. cikkelye szerint csak akkor minősül vétségnek, ha az illető előnyhöz jutott vele (például levágott egy kanyart), vagy sorozatban történik, láthatóan azért, mert a versenyző nem képes uralni az autóját. Lewis időt vesztett, amíg átbukdácsolt a bukótéren, előnyhöz tehát nem jutott - viszont átlépte a már említett fehér terelővonalat a pálya felől. Nem kapott érte semmit, holott Alonsót megrovással és 10 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtották, amikor a 2008-as Európa Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén hasonló manőverrel, a fehér csíkot kétszer átszelve, és még a forgalomtól elzárt területre is ráhajtva ment be a boxba.

Ne örüljünk, mert ezzel még mindig nem ért véget a szabálytalan-gyanús incidensek hosszú listája. Egyesek annak láttán is rosszallóan ráncolták a homlokukat, hogy Hamilton a második Safety Car-periódus után már a rajtvonal előtt megtámadta Mark Webbert, sőt, a célegyenesre vezető kanyarban le is szorította a pályáról a Red Bullt. Pedig ez, bármilyen meglepő, teljes mértékben szabályos (mármint nem a leszorítás, amiben Webber is ludas volt, hanem maga az előzési kísérlet). A Forma-1 Sportszabályzatának 40.7-es paragrafusa ugyanis azt mondja, hogy az újraindítás után csak az úgynevezett "1. Safety Car-vonalig" nem szabad előzni, utána már igen. Ez a vonal a sanghaji pályán a boxbejárat után, még az utolsó kanyar előtt van. Egyébként új szabályról van szó, tavaly ugyanis még a célvonalig nem szabadott előzni az újraindítást követően, de Hamilton nyilván pontosan tudta, mit csinál. Különben sem ő volt az egyetlen, aki már az 1. Safety Car-vonal után elkezdett mocorogni - az összes épeszű versenyző így tett. A lehetőségeket nem kihasználni mamlaszság.

És végül ott volt Jenson Button, aki az újraindítás előtt megtréfálta a többieket, a hajtűnél durvábban lassítva le, mint várták. Ez egy standard trükk, előszeretettel szokták alkalmazni; egyszerűen arra szolgál, hogy az elöl haladó versenyző adhasson egy nagy gázt, miközben az ellenfelei mögötte még rémülten tapossák a féket, s így ne legyen esélyük megelőzni őt. A 2000-es Olasz Nagydíjon épp Button vált ennek az áldozatává, akkor Schumacher játszotta el. Csakhogy azóta szigorították a szabályokat, és ilyet ma már elvileg nem lehetne művelni. A Sportszabályzat 40.11-es paragrafusa külön kitér rá, hogy miután a Safety Car a villogók leoltásával jelezte: el készül hagyni a pályát, "a versenyzőknek hirtelen gyorsítás és fékezés nélkül kell diktálniuk a tempót, hogy ne veszélyeztessék a többi versenyzőt, és ne akadályozzák az újraindítást." Természetesen megítélés kérdése, hogy egy fékezés mennyire volt "hirtelen", s a jelek szerint Buttonét nem ítélték annak.

Szumma szummárum, tényleg nagyon úgy tűnik, hogy az exversenyzős rendszer enyhített a sportfelügyelők szigorán.

* * *

A Kínai Nagydíj után Paddy Lowe, a McLaren technikai igazgatója foglalta össze a legfrappánsabban az előző két órát : "Egy ilyen esős verseny alatt éveket öregszik az ember."

Voltak, akik fitymálóan már megint szimpla mázlistának nevezték Jensont, de nem volt igazuk. Akárcsak Melbourne-ben, ezúttal is a saját éleslátásának köszönhette a győzelmé, hiszen ő maga döntött úgy, hogy a 2. kör végén, amikor a mezőny zöme bevágtatott a boxba interekért, kint marad a pályán száraz gumikon. Lewishoz hasonlóan ő is a rádión egyeztetett a McLarennel arról, hogy mi legyen, míg azonban csapattársa az utolsó pillanatban a kerékcsere mellett döntött, Jenson nyugton maradt. Nagy bátorság kellett ehhez, mert az eső akkor még esett. Az végső soron nem rajta múlt, hogy a húzása bevált, hiszen akár még jobban rá is kezdhetett volna a zuhé; de a megérzései helyesek voltak, és ennyi elég.

Rajta kívül csak öten - Nico Rosberg, a Renault párosa, Heikki Kovalainen és Pedro de la Rosa - mertek kint maradni a pályán a slickekkel. Mindenki más nem is egy, hanem mindjárt két extra boxkiállást bukott be azzal, hogy interekre váltott, mert rövidesen vissza kellett térniük a szerelőikhez száraz gumikért, bár az egyik kiállással járó időveszteséget az első Safety Car jórészt semlegesítette. Így Lewis hátránya Jensonhoz képest a 22. kör végén már 67 másodpercre rúgott, ami csak a második Safety Car jóvoltából csökkent 3.2-re az újraindítás előtt, vagyis enélkül esélye sem lett volna megszorongatni a csapattársát. Kettejük közül tehát sokkal inkább Lewis, semmint Jenson volt a mázlista, bár hozzá kell tenni, hogy ismét szemet gyönyörködtető rámenősséggel, klasszis módjára versenyzett. Zsinórban harmadszor nyújtott parádés, sok előzéssel fűszerezett teljesítményt, mégis Jenson aratta idei második győzelmét a McLarennel. Ki gondolta volna, hogy így lesz?

Négy versenyző aktuális lemaradása az 1. helyezettől másodpercben mérve (nagyítható). Egyértelmű, hogy Alonso és Hamilton a Safety Car nélkül nem kerülhetett volna közel az élen haladó kettőshöz. Rosberg szinte biztosan megtartotta volna legalább a 2. helyet..

Hozzá kell tenni, hogy ha Nico a 19. körben nem véti el azt a féktávot, Jensonnak igencsak trükköznie kellett volna a taktikával, hogy eléje kerüljön. Rosberg a verseny elején, a slickeken gyorsabb volt Buttonnál - a kicsúszásáig fokozatosan 4.5 másodpercre növelte az előnyét -, és csak a 30. körtől kezdett lemaradni tőle. Úgy tűnik, a Mercedes erősebben koptatja a gumikat, legalábbis az intereket, mint a McLaren, mert Nico mindkét boxkiállása után 6-7 kör elteltével kezdett belassulni Jensonhoz képest. Amit azonban a Mercedesszel művel, mindenképpen szenzációs, s miközben Schumacher teljesítménye láttán ingatjuk a fejünket, azért adózzunk elismeréssel az ő produkciója előtt is. Figyelemreméltó mentális rendíthetetlenségre vall, hogy egy pillanatra nem kezdett reszketni a térde, amiért egy hétszeres világbajnokot választottak a csapattársául.

És a Red Bull? Ha egyszer semmi nem zavarja meg őket, megállíthatatlanok lehetnek, de ki mondta, hogy lesz ilyen? A versenyeket nem üres pályán, steril laboratóriumi körülmények között rendezik. A McLarennek pedig adott esetben még nagyon jól jöhet, hogy akkor is vezeti a vb-t, amikor másoknak gyorsabb autójuk van...