Nos, akkor tessék választani: ki legyen a világbajnok? A kuka jégcsap, az önző közönyös, vagy a Forma-1 széplelkű megmentője? Már úgy értem, Bernie szerint, Bernie szerint, Bernie szerint. Szerintem győzzön Luke Skywalker...

Ez ám a dilemma, kedves szurkoló- és tettestársaim! Hát most melyiket válasszuk itten? A szótlan, sótlan, magát minduntalan süketnémának tettető jégcsap-imitátort, aki csak a fogorvosnál nyitja ki a száját, és olyan rideg, hogy a hortobágyi Hornyák Pista bácsi véletlenül rajta akarta legeltetni a szürkemarháit? Vagy az üldözési mániában szenvedő panaszautomatát, akibe még pénzt sem kell dobálni, hogy a saját hónalja alatt is összeesküvést fedezzen fel, és erről azonnal otrombán nyílt célzásokat tegyen az első, útjába kerülő szúnyoglárvának? Esetleg a lombikban tenyésztett csodagyereket, az önjelölt széplelket, aki kis híján elhitette velünk, hogy ő más, mint a többi, és nem adná el a saját aranyhörcsögét is három tizedmásodpercért?

Mert Bernie, pardon, "Bernard" Ecclestone valami hasonló kérdést sugalmazott, amikor a Kínai Nagydíj előtt kijelentette, hogy a világbajnoki cím három várományosa közül egyes egyedül Lewis Hamilton lenne a megérdemelt győztes. "Számomra fájdalmasan egyértelmű, hogy Lewis a megfelelő világbajnok" - mondta. - "Sőt, én leginkább éppen azért aggódom, hogy esetleg nem ő győz. Kimi Räikkönen szinte senkivel sem áll szóba, ezért alig tett valamit a sportért, akárcsak Fernando Alonso, aki kétszeres világbajnokként szintén nem tett semmit."

Hát jó: ha így állunk, szerintem legyen Luke Skywalker a világbajnok. Sok gyötrelmes órát töltöttem töprengéssel, kínomban a körúti forgalmat és a Toro Rosso egy régi, gyűrött sajtóközleményének második bekezdését bámulva meredten, amíg hirtelen megvilágosodtam, de most már teljesen biztos vagyok benne, hogy Luke a megfelelő ember a feladatra. Elvégre az egész galaxist felszabadította az elnyomás alól, vagy mi, szóval Bernie sem sütheti rá, hogy nem tett semmit; valószínűleg a kormánykerékkel sem bánik silányabbul, mint a lézerkarddal; bódítóan távolba révedő tekintetét az adott pillanatban kellően nyálas mosoly kiséretében tudta Leia Organára fókuszálni; és, ami korántsem elhanyagolható PR-szempont, Darth Vader mellett szinte még jóképűnek is tűnt. Az pedig már a bónusz (de eladható), hogy helyreállította a Jedi-rend hajdani becsületét. Tehát minden stimmel, csak egy baj van: Luke tudtommal ezer évre szóló szerződést kötött a világegyetemmel, mint örökös megmentő és ruhatáros, onnan pedig még Flavio Briatore is nehezen vásárolja ki, hacsak nem talál a hárommillió oldalas okmányban valamiféle mentő záradékot, amely lehetővé teszi, hogy Luke szabadon távozzon, amennyiben a megbízója, azaz a bolygóközi köztársaság meg találja sérteni a Nemzetközi Sportkódex 151/c) paragrafusát. Nehéz ügy.

Fene tudja, de ha körbenézek a pálya mellett lobogó zászlók büszke seregén, a magam részéről úgy látom, Kimi Räikkönen talán mégis tett valamit a Forma-1-ért. És ha arra gondolok, hogy három évvel ezelőtt Spanyolországban több embert érdekelt az országos bölcsődei gombfocibajnokság nyolcaddöntője, mint a Monacói Nagydíj, valamiért az a benyomásom, hogy Fernando Alonso szerepe sem volt elhanyagolható. Talán szemüvegre lenne szükségem. Talán elfelejtettem számolni.

Értem én, hogy eladható világbajnok kell ide, akivel pótolni lehet Michael Schumachert. Mert Fernando Alonsóval nem lehet, ez idén kiderült, Kimi Räikkönennel meg végképp, ezt már régóta tudjuk. Mindketten szenzációsan jók, de egyikük sem egyesíti magában az univerzális szupersztár elengedhetetlen vonásait: a provokációs készséget és az átfogó népszerűséget. Olyan ember csak tizenöt évente születik, és akkor még szerencsések vagyunk, de Lewis talán ilyen, és Bernie ezzel pontosan tisztában van.

Én mégis szeretném azt hinni, hogy nem feltétlenül a "legérdemesebb" nyer. Nem az, aki a leginkább piacképes, vagy legalábbis nem azért, mert ő a legpiacképesebb. Mert valljuk be, az azért nem lenne túl romantikus.

Egy kollégám néhány évvel ezelőtt "PR-katasztrófának" titulálta Kimi Räikkönent. Bámulatosan találó kifejezés, és valahol mégsem jogos; mert nem, Kimi korántsem PR-katasztrófa. Ki más nevezne manapság James Hunt álnéven egy hómobil-versenyre, és ki más szállna be gorilla-jelmezben egy motorcsónakba, kompletten a rikítósárga mentőmellénnyel a bundája fölött? A srác talán nem könnyen feltörhető dió, viszont van humora; a kemény és vastag héj alatt lenyűgöző karakter rejtőzik. Igaz, hogy Kimi nem jár lépten nyomon az újságírók kedvében, de ha jobban megnézzük, kiderül, hogy valójában nem kevesebbet mond, csak kevesebbet beszél a társainál. Nagy különbség. És az emberek igenis tudnak azonosulni vele - tényleg elég rápillantani azokra a zászlókra ott, a pálya körül. Ugyan, mivel teszi valaki a legtöbbet a sportért, ha nem azzal, hogy mozgósítja a közönséget? Értjük vagy sem, Kimi mindig képes volt erre.

Fernando a világbajnoki éveiben sem volt annyira népszerű, mint Kimi, de az újságírók rá aligha panaszkodhatnak, amiért nem látja el őket kellően ütős nyilatkozatokkal. Ő sem lottón nyerte a vb-címeit, és ne felejtsük el, hogy ennek az egész idei huzavonának, amit a McLarennel folytatott, ő a legnagyobb vesztese. Nem ártatlan, az igaz; mégis, amikor a szezonnak vége lesz, mindenki arra fog emlékezni, hogy Fernando összeférhetetlen és illojális volt. Ahogy annak idején Michael Schumacheré, az ő hírneve is olyan csorbát szenvedett, amit talán sohasem lesz képes kiköszörülni, ezért a harcában van valami reménytelenül hősies. Ho lottato con tutto il Mondo. "Küzdöttem az egész világ ellen", amint azt a Nürburgringen mondta. Tény, hogy idén Fernando sem tudta megütni saját korábbi színvonalát, ez azonban a körülmények ismeretében korántsem vehető csodaszámba.

Felejtsük el, hogy ki lenne a "megfelelő" világbajnok. Aki megszerzi a címet, úgyis megérdemelten szerzi meg - a többi meg kit érdekel? Amiatt fájjon Bernie és a PR-osok feje, ha úgy gondolják, hogy erre van szükségük. Felőlem...

* * *

Mindig is úgy gondoltam, hogy a régi bölcsesség, amely szerint "csak annyira vagy jó, mint a legutóbbi versenyed", vérlázítóan felszínes, ezért szükségképpen veszélyes is. Mostanra valószínűleg Lewis Hamilton is egyetért velem.

Oké: Lewis és a McLaren Kínában óriási hibát követett el. Lewis is, a McLaren is. Külön-külön és együtt. De nem dőlt össze a világ. Egyelőre...

Hamiltonnak Sanghajban semmi más dolga nem lett volna, mint biztos pontszerzőként célba juttatni az autóját. Elvégre Fuji után 12 pont volt az előnye Alonsóval szemben; még ha Kínában csak 4. is lesz, miközben Fernando nyerni tud, ami tényleg a gyakorlatban elképzelhető legkedvezőtlenebb forgatókönyv, az idényzáró előtt akkor is 7 ponttal vezetett volna csapattársa előtt. A Japán Nagydíjat követő általános eufóriában szinte az egész világ elkönyvelte, hogy úgyis Lewis lesz a világbajnok, és a cím megszerzése kétségkívül merő formalitásnak tűnt.

Csakhogy a jelek szerint az eufória elragadta Hamiltont és a McLarent is. Milyen nagyszerű lenne, ha Lewis, egy újonc, a csapat saját nevelése, már egy fordulóval az idény vége előtt, futamgyőzelemmel nyerné meg a vb-t! Szombat délután gyorsan kiderült, hogy valóban ez a cél, hiszen Lewis a Q3-ban hirtelen legyőzte Kimit, aki pedig egész hétvégén simán uralta a terepet, és ez félreérthetetlenül azt sugallta, hogy a McLaren kevés benzint töltött az autójába. A pole-ból, pláne ha a versenyen még esik is, minden egyszerűbbnek látszott. Ám a McLarennek praktikus oka is volt rá, hogy ezt az utat válassza, mert pontosan tudták, hogy az ördög nem alszik, Interlagos-ban bármi megtörténhet, és Lewis ott simán elbukhatja azt előnyét, akármekkora legyen is az. Bölcsebb mihamarabb pontot tenni a mondat végére, és az elmúlt években egyébként is többször bebizonyosodott, hogy a tudatosan defenzív stratégia, amely az élcsapatok számára szokatlan, gyakran visszaüt. A legjobb védekezés tényleg a támadás.

Eleinte úgy látszott, a számítás tökéletesen beválik. A rajt után Kimi (akárcsak Felipe Massa) szemcsésedéssel és alulkormányzottsággal küszködött, Lewis viszont szorgalmasan távolodott tőle, egymás után javítva meg a köridőket a felszáradó pályán. Valójában annyira gyors volt, hogy az első 14 körből 13-szor ő volt a leggyorsabb, és a 15. körre, amikor ki kellett állnia a boxba, már 8.6 másodperces előnyt szerzett a Ferrarihoz képest. Fernando, aki a rajtnál, megszokott hideg gumis produkcióját bemutatva kívülről megkerülte Felipét, néhány kanyarral később elvesztette a 3. helyet a kontrázó Massával szemben, beragadt a bukdácsoló Ferrari mögé, és Lewis tankolásáig már 16 másodperces hátrányt gyűjtött. Sima ügy.

Pedig Lewis éppen a versenynek ebben a sikeresnek látszó szakaszában kezdte maga alatt vágni a fát: saját magához képest is túl gyors volt. Mondhatjuk, hogy az első körökben még a McLaren sem tudhatta, mikor áll el az eső, és mennyire fog gyorsan száradni a pálya, de amikor világossá vált, hogy a boxkiállásnál fenn kell hagyniuk ugyanazt a garnitúra intermediate-et (az aszfalt az új interekhez túl száraz, a száraz gumikhoz túl nedves volt), lelassíthatták volna Lewis-t. Végső soron nem véletlen, hogy az ő Bridgestone-jai koptak el teljesen: gyorsabb volt velük, tehát erősebben is gyepálta őket. Ennyire egyszerű. Igaz ugyan, hogy nem Hamilton volt az egyetlen a mezőnyben, aki ilyen problémával küzdött, mert a 29. körben Nico Rosberg is defektet kapott, de ő addigra már túl volt egy kerékcserén, és a kopás gyorsasága természetesen autótól is függ.

Az emberben óhatatlanul felmerült, hogy Räikkönen a verseny elején szándékosan fogta vissza magát, éppen azért, mert kímélni akarta a gumikat. Érdekes egybeesés, hogy amikor Lewis kiállt a boxba, Kimi azonnal drámaian felgyorsult: addig folyamatosan 1:46.2 fölötti köröket diktált, a tankolásáig hátralévőket (a 15-18-adikat) viszont 1:46.044, 1:45.036, 1:44.372 és 1:43.853 alatt teljesítette. Csábító a gondolat, hogy akkor autózta ki magából a tartalékát, amint azt egy kerékcsere előtt rendesen illik, mégis úgy tűnik, nem erről volt szó, Kimi ugyanis azt állította, előzőleg is teljes erőbedobással vezetett. "Olyan keményen nyomtam a gázt, amennyire csak tudtam" - mondta. - "Számítottunk rá, hogy sokkal később fogunk kiállni, mint Lewis, és minden a terv szerint is haladt. A tankolás után láttam, hogy ő többé nem tudja növelni az előnyét, sőt, fokról fokra közelebb kerültem hozzá, amikor pedig esni kezdett az eső, az autóm még jobb lett." A köridők azt sugallják, hogy Hamilton balszerencséjére éppen akkor gyorsult be a pálya, amikor neki ki kellett állnia a boxba, mert Räikkönenhez hasonlóan szinte az egész mezőny a 15. körtől kezdett látványosan javítani az időeredményein. Pech.

Lewis számára ekkor már rohamosan közeledett a végzet. A 26. körig nagyjából tartotta (4.5 másodpercre fogyatkozott) előnyét Kimivel szemben, amikor azonban a következő körben eleredt az eső, az agyonkoptatott intermediate-ek azonnal elvesztették a tapadásukat. Lewis 1:46.098-ról visszaesett 1:50.147-re, majd 1:55.667-re, 1:55.381-re és végül, a 30. körben, 1:56.885-re. Ugyanezt a kört Räikkönen szabad levegőn, Hamilton megelőzése után fejezte be - 1:50.424 alatt, így alig másfél kör leforgása alatt 8 másodpercre elhúzott a McLarentől (Jenson Button pedig, aki ekkor már száraz gumikon autózott, 1:43.794-es köridőt ért el). A többit tudjuk: Lewis a 31. körben, amikor végre kereket akart cserélni, a boxutca bejárata melletti kavicságyba csúszott, és ott is ragadt. Game Over.

De vajon miért nem volt hajlandó rászánni magát a tankolásra egy, két, vagy akár három körrel hamarabb, amikor egyértelművé vált, hogy másodpercekkel lassabb a többieknél? Az ok végtelenül egyszerű: attól félt, hogy emiatt később be kell iktatnia egy extra boxkiállást, ami 25-30 másodpercébe telt volna. Az eső ugyanis a 27-29. körben esett, ezért addig nem is lehetett tudni, hogy pontosan mikor áll el. Ha Lewis mondjuk a 28. körben megszabadul a használt intermediate-ektől, kénytelen lett volna ismét intereket vételezni, tehét amennyiben néhány körrel később eléggé felszárad a pálya (ahogy az meg is történt), vissza kell térnie száraz Bridgestone-okért. Ez a veszély nagyon is valós volt: Nick Heidfeld például pont a 28. körben tankolt, és maradt az intereknél, emiatt a 32. körben újra meg kellett látogatnia a szerelőit, immár azért, hogy száraz gumikat vételezzen. Rubens Barrichello pedig 6 kör leforgása alatt háromszor járt a boxban. Ráadásul Lewis használtak helyett csak új intereket kaphatott volna, amelyeknek az aszfalt ekkor már egyébként sem volt elég nedves, és erősen kétséges, hogy azokon gyorsabb lett volna-e, mint a kopottakon. Ez a helyzet még így, utólag sem látszik egyértelműnek, de akkor, valós időben végképp bonyolultnak tűnhetett.

Mindezek mellett még egy, szintén nem elhanyagolható tényező is szerepet játszott Hamilton és a McLaren (hangsúlyozottan közös) döntésében, amint arra Ron Dennis rámutatott: "Nem Kimivel versenyeztünk, hanem lényegében Fernandóval." Hát ez az. Lewis-nak Räikkönennel szemben 17 pont volt az előnye, tehát számára az sem lett volna tragédia, ha a Ferrari nyer; nem, Alonsót kellett maga mögött tartania. Tekintettel arra, hogy Fernando még közvetlenül az eső eleredése előtt, azaz a 26. körben is 19.6 másodperccel le volt maradva tőle, ez nem látszott lehetetlen feladatnak. Stratégiailag viszont Alonso volt előnyösebb helyzetben: mivel a tankolását eleve későbbre időzítették, csapattársához képest minimum egy plusz köre maradt rá, hogy kivárja, felszárad-e a pálya. Élt is a lehetőséggel.

Természetesen akadtak a mezőnyben olyanok, akik már jóval korábban száraz gumira váltottak, az esőben mégsem tértek vissza az interekhez. Elsőként, a 22. körben Alex Wurz merészkedett ki a pályára az opciós (lágyabb) Bridgestone-okon, aztán Ralf Schumacher, Heikki Kovalainen és Jenson Button is követte a példáját. Az esélytelenebb csapatok azonban mindig szükségképpen többet hajlandók kockáztatni, hiszen ez az egyetlen lehetőségük a kitörésre - attól, aki az élen áll, nem várható el, hogy tizenkilencre lapot húzzon, pláne ennyire kiélezett helyzetben. Balszerencséjére Massa is éppen az eső előtt, a 26. körben hajtott ki a boxba száraz gumikért, de ő is csupán kényszerből, mert a hátsó interjei teljesen elkoptak, és az autója irányíthatatlanná vált (Button 2 körrel korábban hasonló okból állt ki). Räikkönen és Alonso a legkényelmesebb pillanatban, csak a 32. körben tette meg ugyanezt, amikor a gumiválasztás már egyértelmű volt.

Hamilton taktikája talán ennek ellenére beválhatott volna, ha abban a kényes pillanatban nem csúszik ki a kavicságyba. A boxbejárat első szakaszán, az éles balkanyar előtti féktávon felúszott az autója, és mire egy ellenkormányzással visszanyerte az irányítást, messze túlszaladt a befordulási ponton. Felmerült, hogy a boxbejáratnál nem kellett volna kavicságynak lennie, ez azonban kissé átgondolatlan felvetés: egy olyan fallal, mint amilyen a spa-francorchamps-i, Hamilton még rosszabbul járt volna, ha viszont leaszfaltozzák a bukóteret, mindenki szokás szerint visszaél a helyzettel, és amikor a szükség úgy hozza, eleve ott fordul el.

Buta és bizarr hiba volt, annyi szent. A lehető legrosszabb pillanatban is jött, de egy pillanatra sem von le Lewis előző eredményeinek értékéből. Egy ilyen baki után ostobaság átértékelni mindazt, ami korábban történt - nem, az ember nem annyira jó vagy rossz, mint a legutóbbi versenye. Lewis Hamilton Interlagos-ban csinálhat bármit, jegyet válthat a két Spyker közé, kicsúszhat a felvezető körében, vagy elviheti magával a McLaren teljes tankolóberendezését, amit idén, újoncként elért, az akkor is örökre maradandó lesz.

Ámen.